2014. március 14., péntek

2014. március 6., csütörtök

Végre március!

Pozsgás színek szalmavirággal, vadmajorannával, sóvirággal, vörös rózsával.








2014. február 14., péntek

Színterápia gömbök



Színpompás gömb palackosok növényekkel és ásványokkal, a természet erejével..
Nem szoktam ilyet írni, de ezekbe most konkrétan szerelmes vagyok.

A növények: narancs körömvirág, sárga krizantém, zöld erdei moha, lila bíborka, fehér erdei iszalag



2014. január 17., péntek

Új élet


Tesóm ezüst gyűrűjéből évekkel ezelőtt kiesett a kő, és most jutottam el oda, hogy akkor legyen belőle ismét egy hordható, pofás kis ékszer.  Kikértem a közönség segítségét is, hogy milyen szín passzolna vajh' az ezüsthöz, aztán a zöldnél megállapodtam (mert talán tesóm kedvenc színe is ez). Növényt szerettem volna a foglalatba önteni, de egyik se mutatott jól ilyen piciben, így megnéztem a peridot rögeim, és igen, ők kellettek bele. Így a gyűrű csiszolása után szépen egyesével a foglalatba rögzítettem az apró köveket. Mohás-erdei lett a végeredmény, az ezüst színe pedig finomítja, letisztítja az egészet; tetszik!





2014. január 2., csütörtök

Vadmurok

Szett az egyik legkedvencebb növényemmel, a vadmurokkal. Szép-finom-nyári és jópofa:)






2013. december 19., csütörtök

Szállingós

Itt a tél, és amíg nem hull a hó, szállingózzanak legalább a fehér pitypangpihék.




2013. december 14., szombat

2013. december 1., vasárnap

Ősziek

Felőlem egész évben lehetne nyár - viszont az őszi levelek azért nagyon hiányoznának..







2013. november 29., péntek

Palackozott jóságok

Készülnek ezerrel a karácsonyi vásárokba és boltokba is a palackosok. Vannak izgalmasabb anyagokból is: durva parajdi sóból,  apró pipacsmagból, csordogáló selyemfű mézből, házi vörösborből. 
De ezeken kívül is még rengeteg fajta van, mindegyikben egy külön világgal.. olyan nézni őket, mint gyerekkorban az üveggolyókat.









2013. november 18., hétfő

Gesztenyés

Hát kik ezek a kócosok?
Bizony, jó kis vadgesztenyés szappanok körömvirággal és kecsketejjel, csipetnyi fahéjjal és kurkumával - na meg bőrápoló olajokkal!



2013. november 12., kedd

Balatoni emlék

Ékes vasvirág ezüsttel. Kincs, mert több ilyen növényem nincs, és nem is lesz vagy fél évig, amikor majd újra virágzik.





2013. november 1., péntek

Év végi kedvezmények


Itt vagyunk a novemberben!
Jöjjön pár évvégi kedvezmény azoknak, akik facebookon vagy mailben (safayetfreedom@gmail.com) adják le a rendelésüket december 15-ig:

* Minden 4., minimum 4000 ft értékben vásároló ajánlott postaköltségét átvállalom.

* 5000 ft felett 5%, 10000 ft fölött 10% kedvezmény jár minden vásárlásnál.

* Ha legalább egyszer már vásároltál nálam, akkor a törzsvevői kedvezmény 5000 ft felett 10%-ra emelkedik (10000 ft felett marad a 10%).

* Minden 1000-5000 ft között vásárlónak pedig ajándék:
1 db szív alakú, válaszható rózsás/narancsos/citromfüves/levendulás fürdőbomba.

(Az első 3 kedvezmény nem vonható össze egymással.)

Remélem, örömmel kihasználjátok majd e lehetőségeket:)

Egyéni megrendeléseket nov. 20-ig tudok fogadni, utána már csak a készleten levő dolgokból tudtok választani (erről érdeklődjetek majd belső üzenetben).

Pihenős hosszú hétvégét mindenkinek!

Szafajet/Timka



2013. október 26., szombat

Szappantartók a szappanokhoz


Mostantól a szappanok mellé kedves fonott tartó is kérhető, így ajándéknak szánva praktikusabb és mutatósabb a csomag.
A szappantartókat köszönöm Evushandmade-nek!




2013. október 3., csütörtök

2013. szeptember 25., szerda

Palackozott szerelmeim

Izlandi zuzmó, vadmajoranna, erdei moha, körömvirág.. 





1 évig érlelt, isteni körömvirág, ami ékszernek is mutatós, de akár fel is használhatjuk belső értékeit:)




Zümmögőnek is megtetszett az aranysárga, csillogó olaj.



2013. szeptember 23., hétfő

Régi rajzok

Erdők-mezők élővilága az 1800-as években élők szemével.
Gyógynövények után kutattam a neten, amikor beleakadtam régi növény-, lepke-, madárrajzokba.. és nagyon megtetszettek. Magamnak készítettem egy páfrányosat, de a többi is annyira szép volt, hogy muszáj volt ékszerekké tenni őket.